A középvezetők lassítják az AI-fejlesztést. De gyakran jó okuk van rá

Van egy minta, ami szervezetről szervezetre megismétlődik. A legfelső vezetés beszédeket tart az AI-ról és a jövőről. A munkatársak már maguktól is elkezdték használni, olyan eszközökkel, amelyeket maguk választottak. És mégis, a tényleges bevezetés feltűnően lassú. Valahol a vízió és a mindennapok között megakad a dolog.

Ez a valahol egy névvel bír: a középvezető. Ő dönti el, hogy az újdonságot valóban használni kezdik-e az osztályon, vagy besorolják a „majd megnézzük” kategóriába. A technológiai váltásokról szóló kutatások egyértelműek ebben a kérdésben: a tényleges hatalom a bevezetés felett ritkán a vezetői csoportnál van, hanem a középvezetőknél.

Az őrnek nem feltétlenül van igaza

Itt szokott a történet kegyetlenné válni a középvezetővel szemben: ő fékezi az AI-t, mert az fenyegeti a relevanciáját, hiszen ő az építette fel a pozícióját, hogy olyan dolgokat tud, amiket most már egy gép is. Van ebben valami igazság, a kutatók dokumentálták, hogy az új technológiákat éppen azok akadályozzák belülről, akiknek a legtöbb vesztenivalójuk van vele kapcsolatban. A paradoxon pedig mérgező: akik a legjobban tudják, hol hozna a legnagyobb hasznot az AI, azoknak van a legerősebb okuk arra, hogy ne mondják el.

De álljunk meg egy pillanatra a középvezető tényleges ellenérveinél, mert azok általában így hangzanak. Mi történik azokkal az ügyféladatokkal, amelyeket beillesztenek, hová kerülnek? Ki felel, ha az AI téved, és a válasz már elment az ügyfélnek? Mennyibe kerül ez, ha az egész osztály használja? És hogyan magyarázzam el a szakszervezetnek és az munkavédelmi képviselőnek, mit csinál ez az eszköz?

Ez nem technológiaellenesség. Ezek azok a kérdések, amelyeket egy felelős vezetőnek fel kell tennie, és a legtöbb AI-eszközben ezekre nincs válasz. Ekkor a fékezés az egyetlen felelős magatartás. Az őr azért őrködik, mert a kapun nincs zár.

Adjunk zárat a kapunak ahelyett, hogy levágnánk az őrt

Az EuroWork-ot úgy építettük fel, hogy a középvezető kérdéseire legyenek válaszok, amelyeket meg lehet mutatni, miközben a munka folyik, és nem egy olyan irányelvben, amit senki sem olvasott.

Hová kerülnek az adatok? Az EU-n belül: az adatbázis és az alkalmazás Frankfurtban fut, és ez nyíltan deklarálva van a szolgáltatásban. Ki felel? Egy ember: minden AI-válasz AI-válaszként van megjelölve, és amit egy AI-ügynök végrehajt, az tervként jelenik meg, jóváhagyásra vár, és nyugtát hagy maga után, így mindig van egy név mögött az, ami elküldésre kerül. Mennyibe kerül? Minden válasz mellett ott áll a költség forintban és fillérben, és a vezetőnek van egy költségvetése felső határral, nem pedig utólagos meglepetés. Mit lát az munkáltató a munkatársak munkájából? A mennyiséget és a költségeket, soha a tartalmat, és ez is deklarálva van.

Ezekkel a válaszokkal a középvezető szerepe megváltozik: abból, aki fékeznie kell, azzá válik, aki vezetni tud. Ugyanaz az ember, ugyanazzal a felelősségtudattal. Ami változott, hogy a felelősségvállalás lehetségessé vált.

A középső réteg kisebb a kisebb szervezeteknél

Még egy dolog, és ez reményt ad azoknak, akik ezt olvassák. Minél nagyobb a szervezet, annál több réteg van a döntés és a mindennapok között. Egy kisebb vagy középvállalatnak talán csak egy van. Ezért látjuk már, hogy kis cégek előznek meg óriásokat, amelyek tízszer annyi erőforrással rendelkeznek: náluk rövidebb az út a „kellene” és a „megcsináljuk” között, csak adniuk kell az egyetlen őrnek jó válaszokat ahelyett, hogy jó okokat adnának a várakozásra.

A munkatársaitok már használják az AI-t, függetlenül attól, mi akadt el középen. Tudjátok, mit osztanak meg vele?